A nyertes versek a 16-os kategóriában

Pataki Anett: Gyertyaláng

Csupasz gyertyaláng a testem,
Mely remeg leheletedben;
Kis láng a viasz tetején,
Vagy a gyönyörök mezején.
Tudom, hosszú éjszakánk lesz,
Sercegésem csupán a nesz.
S ha leég alólam a rúd,
Jön a fényes hajnal, a rút.
De ott maradok, és égek,
Belőled még többet kérek.
És kapok, vagy, mélyen bennem,
Így nekem is el kell mennem.
Kihuny a fáradt láng lassan,
Hogy tüzem neked adhassam.

Bara Izolda: Még! Még ne!

Lefosztottad gombjaim, finoman kúszott a selyem,
ártatlan érintés, fogd meg a kezem, s takard le szemem!
Nem látom a meztelent, így a jó,
fények se kellenek,
fogd meg a kapcsolót, oltsd le csendesen...
Érezni akarom a változásokat, a hőt, a sötétet, a hangtalant.
Álmodom rólad! Még ne! Még nem fázz, még ne takarozz...velem!
Még nem nézd az arcom, csak láss bele.
Türelem, a nap még száguldozik az egen.
Hová tünt a fegyelem? Tán elkergette a szerelem?
Még alkudj magaddal, míg én is megalkuszom,
ez nem pofon, ez játék...
még, még, még, míg tova az árnyék !

Bara Izolda: Ébredés tengerzöld szemek mellett

Felébredtem. Ablakom redőnyei alatt
üvöltöztek a napsugarak.
Ma más volt minden. Színes. Élénk. Vidám.
Mellettem feküdt a legutolsó Ádám.
Csendesen lélegzett, csupasz mellkasában
énekelt a szerelem. Nekem. Csak nekem.
Közelebb kellett csúsznom, éreznem kellett őt.
Érezni, ahogyan mozog mellkasa, ahogyan kalapál szíve,
S ha egy aprót rándul hasa, mosolyog köldöke.
Érezni az ő illatát az én testemen.
Bár felébredne, és rám nézne, ahogyan az éjjel tette...
Tenyerébe fogná arcom és kényszerítene:
'Mondd, hogy szeretlek!'. Én mondanám.
Belekiabálnám tengerzöld szemébe,
beleüvölteném a piaci tömegbe.
Hadd tudja a világ, ki mellett élhetek,
ki mellett álmodok, ki mellett ébredek.

Papp Eszter: Beavatásról

Mikor kos először tör barlangba,
Dühös lila fejjel szüzet temet.
Hegyes szarvával titokba avat.
Homályba burkolt érzés megremeg.

Ám, ha az alma még nem érett meg,
Zölden vendégét nem fogadhatja.
Heves érzelemtől megrepedhet.
Korai napsütés aszalhatja.

Borsy László: Szerelmesek

Ó, a minap az utcán mentem,
Szembe jött velem a szentem.
Szívem kalapált eszeveszetten!

Szép szeme kéklőn fénylett,
Aranyos pici bokája fehérlett,
Rám mosolygott, de szép lett!

Én tétován megszólítottam,
Majd lágyan rámosolyogtam,
S nyomban meghódítottam!

És sétáltunk tovább ketten,
Kis kezét a kezembe vettem,
Egyszerre boldogabb lettem!

Majd andalogtunk a parkban,
Színes szállongó őszi avarban,
Békésen, kart öltve karba!

Azután, ott egy félreeső helyen,
Az ámori lélekemelő csendben,
Forrón, vágyódva megöleltem!

Ő hevesen, odaadón csókolt,
Karcsú teste izgatóan jó volt,
És vérem itta, mint a jóbort!

Már annyira mámoros lettem,
Ím, teljesen megrészegedtem.
Úgy éreztem, beleszerettem!

Kondacs Linda: Beteljesülés

...S már megint mámor, ittas álom:
Jöjj hozzám és légy enyém,
Hogy karjaid közt vesszek én,
S ha el kell vesznem, hát vad vágyak
Által, emelt fővel teszem én...

...S álom, édes álom - karjaidban fekszem én,
Míg sötét az éj, titkunk őrzi rég
Minden árny, mely tanú szerelmi báj esetén...

...S ruhám lassan bontogatja, buja vágy
Emészt, csókot csók követ, de nincs megállás:
S nincs olyan, hogy most már elég...

...S hideg kéz érint, testem remeg, borzongva –
-élve is új életre kél. De csitt csak, csitt csak!
Jön még érintésre érintés: jéghideg kéz-
S újra érint, s ismét...

...S csókra csók a felelet, izzó gondolat,
De Te érzed, már rég elvesztél...-
Nincs, de nem egy: s csókra csók a válasz, a felelet...

S perzsel a lehelet, ahogy hozzád ér...

...S mégis, mégis és ismét újra...nem akarod,
Mégis kell, hogy szeressen, s hogy Te odabújj...
Minél közelebb...

...S bár már egyek vagytok rég, de nincs
Olyan szó, fogalom, mely jelentéssel bír,
S azt sugallná, hogy most már elég...

...S mert Te is tudod, s Ő is tudja már rég,
Hogy egymás nélkül ez az ÉLET már többé
Többet semmit sem ér...

Szabó Judit: Titkos szó

Délután az ágyban úgy szerettük egymást,
Akár két vezeklő, ki kegyelmet talál.
Elevenen égtünk a mennyek tüzében,
S elháltuk összes bűneink...

Aztán hazamentél, és itt hagytad nekem
- mint becses parfümöt – igéző illatod,
Megjelöltél vele, hogy izzó stigmaként
Viseljem holnap reggelig.

Virradatkor újra szólít az unt szerep,
S magányos életem porondjára lépek,
Előtte fürdés, csepp parfüm fülem mögé
- kioltják hűlő bélyeged.

De testem tovább ontja az illatod,
Jelmez nem rejti el makacs áradását,
Pulzusom dúdol egy rejtjeles dallamot,
S kis izomláz suttog arról: